„Itt nem állunk meg!” – üzent a kormány a nyugdíjasoknak
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette, az átlagos nyugdíj 2010-ben 97 ezer forint volt, az idén ez már 242 300 forintra emelkedik.
Abban bíznak, hogy így emberi életeket menthetnek meg.
Mihajlo Fedorov, innovációért felelős ukrán miniszter egy robothadsereg megépítésére készül. Ukrajna számára továbbra is a legfőbb cél Oroszország legyőzése, amiért képesek bármilyen eszközt bevetni. A miniszter abban bízik, hogy a robothadsereg olyan feladatokat fog tudni ellátni, amit eddig ukrán katonáknak kellett, és így sok ember életét megmenthetik.
A harctéren már megjelentek az automatizált gépfegyverek, amelyek a mesterséges intelligencia segítségével működnek, és nem igényelnek emberi felügyeletet.
A közelmúltban pedig olyan robotok gyártásáról érkeztek hírek, amelyek képesek lehetnek ukrán aknákat elhelyezni, és kiásni az orosz erők robbanóanyagait a földből.
Fedorov emellett még tervez egy olyan önvezető flottát, amely képes fegyverek és sebesültek mozgatására, ezzel is csökkentve a harctéren szükséges katonák számát.
Nyitókép: X/PStyleOne1